Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Királyok eledelének, az örök ifjúság elixírjének is titulálták már az elmúlt évezredekben a mézet, Plinius például mennyei csodaszernek, Ovidius pedig a tudás forrásának nevezte az aranysárga finomságot. A fáraók a túlvilágra is magukkal költöztették a mézescsuprokat, sőt, a kutatások szerint a balzsamozáshoz is használtak méhészeti termékeket. Az emberiség életét jóformán végig kísérte a "méhek ajándéka". Szinte kivétel nélkül minden kultúrában jelen volt, akár kultikus szertartások részeként, vagy élelmiszerként vagy gyógyhatóanyagként fontos szerepet játszott az emberek életében. Mézgyűjtést már egy nagyon régi spanyolországi barlangrajzon is láthatunk, amely azt örökíti meg ahogyan egy nő méhekkel körös-körül lépes mézet szed egy üregből.

A méz közel a kőkorszak óta nem csak egyszerű élelmiszerként (édesítőszerként) funkciónál, hanem kultikus jelentőséggel is bírt. Varázslásoknál és temetéseknél, illetve egyéb ünnepségeken is felhasználták fertőtlenítő- és tartósítószerként, illetve gyógyszeralapanyagként egyaránt. ( az asszírok egyik ékírásos tábláján például mézes "gyógyszerek" receptjeit találták meg).

Az ókori görögök sokat foglalkoztak a méhészettel, méhekkel, és tapasztalásaikat írásos emlékekben örökítették meg. Egyik gyakran használt erősítő ételüket, amelyet "kükeon" néven említenek, árpalisztből, reszelt sajtból és mézből készítették. Egyiptomban a piramisokban mézes süteményt, illetve mézet találtak, és nagyobb számban kerültek elő méhviasz-szobrocskák is. Különböző írások szólnak arról, hogy mézkenyeret, mézsört és mézbort is előállítottak az aranyló nedű felhasználásával. Ami talán mindenki számára ismert, hogy az egyiptomi papok és orvosok propoliszt, viaszt és mézet (méhészeti termékeket) is felhasználtak a bebalzsamozáshoz. A germánok is szívből hódoltak a mézsör fogyasztásnak ( vízből és mézből főzetet készítettek, és erjesztéssel mézsört nyertek belőle) egészen addig míg teret nem hódított magának a bor.

A krónikák tanúsága szerint i.sz. 1000-1500 körül a mézsör mellett a mézes tej, a mézes sajt és a lépes méz is nagyon népszerű eledelnek számított Európában. A középkorban a méz ára vetekedett a sóéval, és évszázadokon keresztül jelentős kereskedelmi cikknek számított.

I.e. 450 körül a görög Hippokrátesz gyógyírként mézet ajánl a lázas betegeknek, és mézes kencével kezeli a gennyes sebeket. A késő középkorig Európában a méz volt az egyetlen ismert édesítőszer, majd a keresztes hadjáratok korában a velencei kereskedők portékái között megjelent a cukor, amely közel tízszer annyiba került, mint a méz, éppen ezért sokáig rendkívüli értéknek számított. Még a cukornád termesztés elterjedésével sem csökkent a cukor ára, és fogyasztása elsősorban a gazdagabb polgárság és a nemesség kiváltságai közé tartozott.

A cukor elterjedésével és az egyre magasabb szintű ipari élelmiszer termelés megjelenésével a méz jelentősége alapvetően megváltozott. Jellegzetes íze, egyedi ragacsos-folyékony állaga miatt a pék- és cukrászati sütemények készítéséhez csak korlátozott mértékben alkalmazható. Ma már drágább, mint a cukor, és a fajtáinak bőséges választéka általában zavarba hozza a fogyasztók és vásárlók többségét.

Manapság eleve sokkal kevesebbet főzünk (teret hódítottak a kész illetve félkész termékek, konzervek) , és az ételeinket minél időtakarékosabban szeretnénk elkészíteni, így sokan úgy vélik, hogy a méz használata nem praktikus. A régi "mézes receptek" szépen lassan a feledés homályába vesznek sajnos. Kenyérre kenni valóként és teaédesítőként természetesen ismert még, és használatos is, de az ízesítésben, ételkészítésben, illetve a betegségek megelőzésében vagy gyógyításában szinte már alig játszik szerepet.